|
A
LED-eket a vasútmodellezésben nagyon sokoldalúan lehet használni. Kis
méretűek, alacsony fogyasztásúak, és ami talán a legfontosabb, ha nincsenek
nagyon szélsőséges körülmények között használva gyakorlatilag örök életűek.
Az izzólámpákkal ellentétben nem lehet közvetlenül a tápfeszültségre kötni,
hanem előtét-ellenállást és váltakozó áramú táplálásnál védődiódát is
kell velük sorba kapcsolni. Ennek a kapcsolási vázlata látható a rajzon.
Itt egy LED van ábrázolva. Olyan alkalmazásban, ahol egy helyen több (max.
5-6) LED-et kell egymástól függetlenül működtetni (ezek vannak a rajzon
kék színnel jelölve), ott minden LED-hez külön előtét-ellenállás kell,
viszont védődióda elég egy darab.

A
LED-eknél a hosszabb láb a pozitív kivezetés (anód), a rövidebb láb a
negatív kivezetés (katód). A LED csak akkor világít, ha a tápfeszültség
polaritása ennek megfelelő. A LED-ek feszültsége a színtől függ, hozzávetőlegesen
1,7-2,3 V, de az egyszerűség kedvéért lehet 2 V-al számolni. A LED fényerejét
a rajta átfolyó áram erőssége határozza meg, minél nagyobb, annál fényesebben
világít. 10 mA-nél már jól látható fénye van, 30 mA a legnagyobb érték,
amit hosszabb távon is elvisel károsodás nélkül.
A
LED-re jutó áramot korlátozza az előtét-ellenállás, aminek az értékét az
Ohm-törvénnyel lehet kiszámítani:

ahol
R, az ellenállás ohm-ban; U, az ellenálláson eső feszültség V-ban; I,
az ellenálláson átfolyó áram A-ben.
Számítási
példa: 12 V-ról kell egy LED-et 10 mA árammal meghajtani. Az ellenálláson
12 - 2 = 10 V feszültségnek kell esni. Behelyettesítve a képletbe:

az
ellenállás értéke 1 kiloohm-ra adódik. Az ellenállás teljesítménye nem
kritikus, a legkisebb beszerezhető is megfelel.
Az
ellenállásokat nem gyártják minden értékben, vannak szabványos értéksorok,
amelyből választani lehet. Ezek jelölése: E6, E12, E24 (stb.), amelyek
rendre 6, 12, 24 (stb.) értékből állnak. Az adott értékeket az alábbi
táblázat mutatja. A cellába tett "I" jelenti, hogy az értéket
az értéksor tartalmazza, "N" jelenti, hogy nem tartalmazza.
|
Érték
|
E6
|
E12
|
E24
|
|
1,0
|
I
|
I
|
I
|
|
1,1
|
N
|
N
|
I
|
|
1,2
|
N
|
I
|
I
|
|
1,3
|
N
|
N
|
I
|
|
1,5
|
I
|
I
|
I
|
|
1,6
|
N
|
N
|
I
|
|
1,8
|
N
|
I
|
I
|
|
2,0
|
N
|
N
|
I
|
|
2,2
|
I
|
I
|
I
|
|
2,4
|
N
|
N
|
I
|
|
2,7
|
N
|
I
|
I
|
|
3,0
|
N
|
N
|
I
|
|
3,3
|
I
|
I
|
I
|
|
3,6
|
N
|
N
|
I
|
|
3,9
|
N
|
I
|
I
|
|
4,3
|
N
|
N
|
I
|
|
4,7
|
I
|
I
|
I
|
|
5,1
|
N
|
N
|
I
|
|
5,6
|
N
|
I
|
I
|
|
6,2
|
N
|
N
|
I
|
|
6,8
|
I
|
I
|
I
|
|
7,5
|
N
|
N
|
I
|
|
8,2
|
N
|
I
|
I
|
|
9,1
|
N
|
N
|
I
|
Ezen
alapértékeket 10 hatványaival megszorozva adódnak az általában beszerezhető
értékek az 1 ohm-tól a 10 Mohm-ig. Az ellenállásra az értéke vagy rá van
nyomtatva, vagy színkódokkal van jelezve.
A
rányomtatott értéknél a számok közötti betű egyben jelzi a tizedesvessző
helyét és a szorzót is. Például a 6R8 feliratú ellenállás 6,8 ohm-os,
az M81 0,81 Mohm-os, azaz 810 kohm-os, a 33K pedig 33 kohm-os. A színkódoknál
3, 4 vagy 5 körbefutó színes gyűrű van az ellenálláson. Az egyes színek
számértékét az alábbi táblázat mutatja.
|
Szín
|
Érték
|
|
|
Fekete
|
0
|
|
|
Barna
|
1
|
|
|
Vörös
|
2
|
|
|
Narancs
|
3
|
|
|
Sárga
|
4
|
|
|
Zöld
|
5
|
|
|
Kék
|
6
|
|
|
Lila
|
7
|
|
|
Szürke
|
8
|
|
|
Fehér
|
9
|
Ha
három vagy négy színgyűrű van az ellenálláson, akkor az első két gyűrű
értékéből képzett kétjegyű számot megszorozva 10-nek a harmadik gyűrű
értéke szerinti hatványával kapható az ellenállás értéke. Az ilyen ellenállások
az E6 sorba tartoznak, tűrésük 20 %. A tűrés azt jelenti, hogy a tényleges
érték mennyivel térhet el a névlegestől, mennyire pontos. Ha
az ellenálláson négy színgyűrű van, akkor az utolsó ezüst vagy arany színű.
Az ezüst az E12-be tartozó ellenállást jelöl, ennek tűrése 10 %, míg az
arany az E24-be tartozót, 5 % tűréssel. Ha
az ellenálláson öt színgyűrű van, akkor az első három gyűrű értékéből
képzett háromjegyű számot megszorozva 10-nek a negyedik gyűrű értéke szerinti
hatványával kapható az ellenállás értéke. Ezek az ellenállások az E48,
E96 (stb.) sorok valamelyikébe tartozó ellenállást jelentenek, a megfelelő
tűréssel. Modellezési célra megfelel az E24-be tartozó ellenállás is,
tehát nincs szükség ezekre az (általában drágább) ellenállásokra. Az ellenállások
kivezetései egyenértékűek, tehát felcserélhetőek. Az ellenállást úgy kell
bekötni, hogy a LED-ek anódja és a pozitív tápcsatlakozás közé essenek.
Számítási
példa: egy ellenálláson a következő színgyűrűk vannak sorban: sárga, lila,
vörös, arany. Az első két gyűrű értéke 4 és 7, a harmadiké 2. Az ellenállás
értéke tehát 47 x 10^2 = 47 x 100 = 4700 ohm, azaz 4,7 kohm, tűrése 5
%, azaz az E24 sorba tartozik.
A
védődiódára csak váltakozó áramú táplálásnál van szükség. Ez akadályozza
meg, hogy a LED-re a tápfeszültség fordított polaritással érkezzen. A
dióda típusa 1N4148, 1N4151 vagy bármilyen ezekkel megegyező paraméterű
típus lehet. A dióda tokján egy körbefutó csík jelöli a negatív kivezetést
(katód). A védődiódát úgy kell bekötni, hogy katódja essen a negatív tápcsatlakozási
ponthoz, az anódja a LED-ek összekapcsolt katódjára. A
negatív csatlakozási pont állandóan összeköttetésben van az áramforrással.
A pozitív csatlakozási pontra feszültséget kapcsolva lehet a LED-et bekapcsolni.
Váltakozó áramú táplálásnál a pozitív és a negatív pontok felcserélhetők.
Vissza
|